Category Archives: Aktualitások
Kedves Barátaink, Testvéreink! Ez úton szeretnénk értesíteni benneteket, hogy egyesületünk bankszámlaszáma, és kezelője megváltozott. Az eddigi Budapest Bank által kezelt számla megszűnt, az új adatai pedig az alábbiak: Bankszámlaszám: 57400097-11130819 Pénzintézet: Fontana Credit Takarékszövetkezet – Szeged Kérünk benneteket, hogy ezután az egyesületünknek szánt, pénzbeni adományokat ezen címre küldjétek! Támogatásotokat előre is köszönjük! Független Városi Szövetség […]
2013 jégbontó havában Szöged, Vértó, Magyar Történelmi Emlékhelyen járt Orosházi Ferenc, aki a franciaországi Trianon kastélytól (majd Vereckétől) gyalog zarándokolt a magyar nemzeti egységért, a nemzet-egyesítésért Budapest, Kossuth térig, a magyar parlamentig élő fáklyaként, fényt és erőt adván a sötétben vergődő teljes magyar nemzetnek. Áldás-rá és bátor, önmagukat fölvállaló és cselekvő mag-gar test-véreinkre!
“A nép amelyik elhagyja Istenét, azt a népet Istene is elhagyja.” Miután Attila halála után fiai között nem volt győztes utód, némelyek hazamentek Szittya országba (Szkitiába, Turániába), néhány ezer pedig magát a túlerő és az üldöztetés elől már nem hunnak, hanem székelynek nevező letelepedett és őrködött Székelyföldön, várva a Hunok (magyarok) visszajövetelét az erősítéssel.
Novák István DLA-Ybl díjas Városi Főépítész haláláról: Kedves PISTÁM! Kedves BARÁTOM! Tisztelt Novák István! Én nem búcsúzom Tőled! Egy negyvenéves földi barátság szakadt meg a bekövetkezett, váratlan eltávozásoddal. A köztünk lévő negyven éves töretlen földi barátságunk ért véget. A rendőrségi meghallgatásom után, ahol KOPPÁNY VEZÉRÜNK ISMÉTELT MEGGYALÁZÁSÁRÓL HALLGATTAK MEG, Hozzád, házadhoz a Tímár utcában […]
Mert szeretlek nagyon Könnycsepp a szempilládon este: én vagyok. És én vagyok az a kíváncsi csillag, mely Rád kacsingat és Rád ragyog. A csók, a csókod, az is én vagyok. Végigálmodom az álmodat, ölelésedben én epedek el, csak én tudom minden kis titkodat. A kulcs vagyok, mely szíved rejtett zárjait kinyitja, s a nyíl vagyok, […]
Azoknak, aki esetleg eddig nem ismerték ősi írásunk jeleinek eredetét és jelentését.
Miközben a keleti térrendezés – a kínai feng shui és az indiai vasati – divatja egyre szélesebb körben terjed, már-már a feledés homályába merül az ezeréves magyar házépítési szokásrend, mely nemcsak a földrajzi adottságainkra épült, hanem a magyar lélek mágikus erejét is keretbe foglalta.
Leiningen-Westerburg Károly: “A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.” Damjanich János: “Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.” Török Ignác: “Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.”
Táltos felhők tornyosulnak, sebes sólymok szívem tépik, lélekhangok égbe vonnak, titkos utakról susognak, lángszoknya lebben-lobban, égeti sarkam, derekam körül verítékes-véres kendő, jég alatt fekszem, fából szakított testem indián asszony, leplezem leplezetlen elevenségem madárságom sutaságom, sár a fülemben vér a torkomban, szétárasztom a magamba-zártat, lehántom a sok gyémántkérget, megtorpant ölelések. Dalolnám a kimondhatatlant, érinteném az érinthetetlent, […]