Világszenzáció, agyonhallgatva


A 2000-ben elvégzett Semino féle genetikai vizsgálatsorozat eredménye szerint, a magyar férfiak 93,7 %-a négy ősapától ered, és a jelenleg itt élő magyar férfiak 73,3 %-a már a kőkorszak legelején is itt élő férfi populáció leszármazottja.

A szabadon ébredők.hu átvette Czeke András Nemzeti Hírhálóban megjelent cikkét, melyben a Semino féle genetikai vizsgálatsorozat eredményét elemzi. Az alábbiakban ebből olvasható néhány elgondolkodtató megállapítás.

2000-ben, a világ egyik legautentikusabbnak elismert folyóiratában, az USA-ban megjelenőScience-ben, Semino és 16 genetikus munkatársa közös közleményt tettek közzé. A magyar népesség vonatkozásában az alábbi megállapításokat tették:

1. A magyar nép ősei napjainktól számolva 35-40 ezer évvel ezelőtt Európában elsőnként megjelent eurpoid őstelepesek közt voltak.
2. A magyar nép populációgenetikai szempontból ma Európa egyik legkarakterikusabban elhatárolható népessége.
3. A magyar nép legközelebbi – genetikai szinten igazolható – rokonai, a lengyel, az ukrán, valamint a horvát nép.

Genetikailag olyan, hogy “indoeurópai” nem létezik. Nincs “szláv” sem, csak “európai”, és értik ez alatt éppen a magyarságra legjellemzőbb haplotípusok csoportjával jellemezhető népeket. A magyar nép genetikailag európai, sőt, “őseurópai”. (Természetesen a nyelvünk is és az írásunk is az!)
Az EU19 -es haplotípus eloszlásának térképe a Semino és mtsa közleménye alapján. (Ábra: Gáspár R.)
– A magyar férfiak 60 %-a az EU-19-es haplotípus alapján – őskőkorszakbeli – ősapa leszármazottja.
– A magyar férfiak további 13,3 %-a az EU-18, -11 %-a az EU-7, – és 8,9 %-a az EU-4 ősapa utóda.
– A magyarokból teljesen hiányzik az urali népektre jellemző TAT (EU 13 + EU 14) gén.
“A recens minták azt mutatják, hogy a 132 magyarországi és 99 székelyföldi férfitól, valamint ugyanolyan 113, illetve 84 nőtől nyert minta összetétele nem különbözik egymástól, és valamennyiüknek jó kilenctizede az európai őslakosságéval egyezik meg.
Ezek alapján a székely és magyar nem különbözik egymástól.
Tehát megállapítható, hogy az úgynevezett honfoglalók csak hazatértek őseik földjére, vérrokonaik közé – írja Ceke András.

forrás: fusz.hu

 

 

forrás: fusz.hu