Táltos felhők tornyosulnak, sebes sólymok szívem tépik, lélekhangok égbe vonnak, titkos utakról susognak, lángszoknya lebben-lobban, égeti sarkam, derekam körül verítékes-véres kendő, jég alatt fekszem, fából szakított testem indián asszony, leplezem leplezetlen elevenségem madárságom sutaságom, sár a fülemben vér a torkomban, szétárasztom a magamba-zártat, lehántom a sok gyémántkérget, megtorpant ölelések. Dalolnám a kimondhatatlant, érinteném az érinthetetlent, meg nem tett mozdulatokban tükörből idekintre- szemetek elől hát elrebbenek, itthagyom nyomom láthatatlan, izzó parazsat a hóban, éltem szerettem szívemet követtem, csendemben őrzöm rezzenéstek, titeket kik megérintettetek- kérlek, föld alá ne tegyetek, majd a tűzbe vessetek, s szétszórjatok, hadd legyek szilaj szél szeretője!
/Bombicz Mónika/
