Magyarnak lenni most

(Gondolatok egy 2001-es konferencia előadásaiból)

Mit is jelent magyarnak lenni? (Szellemi környezetvédelem)

Mit jelent magyarnak lenni most?

Valószínűleg azt, amit tegnap – azt, hogy egy sajátos szociokulturális közösség részeként érzékeljük magunkat. Egy olyan közösség részeként, amelynek közös történelmi-kulturális múltja van, és közös tervvel rendelkezik saját jövőjét illetően. … hogy MEGMARADJON.

Vagyis egyfelől tény magyarnak lenni, másfelől érték.

Magyarnak lenni nem állapot, hanem feladat és hivatás.” /Márai Sándor/

Magyarnak lenni most először azt jelenti: nem félünk a kérdéstől, hogy mit jelent magyarnak lenni; ki a magyar, mi a magyar, mit ér az ember, ha magyar?

Nem félünk a kérdésektől (magyar, zsidó, cigány stb.), mert azt gondoljuk, hogy nem a kérdésben van a hiba (ha van), hanem a válaszban — ha van.

Addig jó nekünk, amíg az identitásviták békés terepén nyugodtan beszélgetünk.

Az lenne a természetes, hogy természetesnek tekintsük az ilyen kérdésekkel való szembesülést. Miért tapasztalható valamiféle bizonytalanság a magyar nyilvánosságban? Talán nem legitim a kérdés? Esetleg gyanús vagy morálisan kifogásolható?

Magyarkodás, külföldieskedés

A magyarnak lenni kérdést a két szélső szellemi póluson vették-veszik komolyan: azok, akik féltek tőle és hallani sem akartak róla, valamint azok, akik a válasz jogát próbálták kisajátítani.

A reformkor irodalmában még szerepel az a fogalom, hogy külföldieskedés. A mai nyelvből (sajnos) már kiveszett. Ám annál gyakrabban használatos a magyarkodás. A felszínes, külsőséges utánzás, illetve a kritikátlan, öntudatvesztett behódolás, mintakövetés megnevezésére szolgál az első — magyar mivoltunk külsőségekben, formai jegyekben tobzódó, funkció nélküli emlegetésének megjelenítésére a második.

Torz nemzeti önszemléletünk, deformálódott közbeszédünk helyzetére utal, hogy a magyar nyilvánosság jelentős részében maga a szó használata nyomán is indokoltnak érzik némelyek, hogy magyarkodást emlegessenek. Ez éppoly elfogadhatatlan, mint az a másik, a radikális jobboldalon hangoztatott nézet, hogy nálunk a magyarságukat vállalókat üldözik.

Megj.: nem a magyarságukat vállalókat – azokat, akik emiatt radikális lépéseket követelnek. Pl. a magyar államadósság azonnali elengedését, a korrupt és „füllentő” politikusok elszámoltatását, a Benes-dekrétumok eltörlését /ebben a szlovák belpolitika radikalizálódása miatt éppen van előrelépés/, a magyar állampolgárság megadását minden határon túlra szorult honfitársunk számára stb.

Olyannak kell látnunk az embereket, amilyenek valójában. De gondolnunk illik arra is, milyenek is lehetnének.

Nemzet és ünnepei

Magyarnak lenni most azt jelenti, hogy nem félünk a nemzettől. Nem félünk a nemzeti közösség szimbólumrendszerétől, ünnepeitől.

Nem félünk attól, ha mások ünnepelnek, kisajátítják a nemzetet, és minket kirekesztenek belőle. Az ünnepek a közösségi együvé tartozás erősítésének legkiválóbb eszközei.

A téma továbbra is: magyarnak lenni

Magyarnak lenni: igyekezet az egymásnak feszülő fundamentalizmusok indulatának megértésére.

Magyarnak lenni most azt jelenti: belátjuk, hogy ismét a külső feltételekhez való gyors alkalmazkodás korát éljük. Amikor sokan érzik joggal úgy, hogy az ország gazdasági és politikai (látszat)önállósága mellett az egyéni és közösségi önazonosság-tudata is veszélybe kerül.

„Nem jó úton kezdtünk a rómaiaktól tanulni. Ahelyett, hogy… tulajdon körünkben emelkedtünk volna, szolgai követésre hajlottunk.. az ő világukba költöztünk át, de ott egészen fel nem találván magunkat, honunk felé visszapillogunk, s örökre megosztott képzelettel itt is, ott is idegenek maradunk.” /Kölcsey/

Magyarnak lenni most azt jelenti, hogy szeretjük magyarságunkat. A valódi megismerést a szív adja, azaz a szeretet. Csak azt ismerjük, amit szeretünk – mondja Tolsztoj. És csak akkor szerethetünk másokat, ha önmagunkat szeretjük. Hiszen írva van: szeresd felebarátodat, mint tenmagadat.

Vagyis magyarnak lenni most azt jelenti, hogy ismerjük magunkat, ezért szeretjük magyarságunkat. Ha jól szeretjük önmagunkat, másokban is tudjuk szeretni azt, ami ő. Ha a magunk magyarságát jól szeretjük, akkor mások románságát, szlovákságát, szerbségét sem fogjuk gyűlölni. (Megj.: s remélhetőleg ők sem a miénket…)

Tisztában lenni a magyar nemzet sorskérdéseivel. Szolidaritás nemzettársainkkal. Takarékoskodás erőforrásainkkal. A nemzetkritikus és reformer hagyomány újraélesztése. Az elődök és saját tapasztalataink felhasználása. Se kishitűség, se önteltség. A tudatos önterápia révén egyre szebbé, tehetségesebbé – s optimistábbá – válni. Lemosni a gyalázatot. S elvégezni a többit, ami még hátra van.

(Ha a világban változást akarsz, tudd, hogy ehhez önmagadnak is változnod kell…. Válj testileg, lelkileg, szellemileg egészségesebb, öntudatosabb, magabízóbb, erejével-tehetségével gazdaságosabban bánó magyarrá. Tedd le a cigarettát. Méresd meg a vérnyomásod, s menj el úszni vagy futni. Fogd vissza a tempót. Tanuld meg lelassítani az életet. Nézz fel néha a csillagos égre, és feküdj le az anyaföldre. Engedd magadhoz az elemi élményeket. Engedd felébredni magadban a kozmikus szolidaritás érzését.)

„A világ a mi falunk. Ha egy ház kigyullad, az mindannyiunk feje fölött veszélyezteti a tetőt…. A szolidaritás mindannyiunk számára kötelező.” (J. Delors)

Vagyis magyarnak lenni nem más, mint embernek maradni bárhol, bármikor, bármilyen körülmények közt is.